Fejlesztés

Tisztelt Kehidakustányiak! Kedves Vendégeink!

Ezen az oldalon az aktuális fejlesztésekről tájékozódhatnak.

 

A 2016-ban történt gyógyhellyé minősítés egyik legfőbb célja volt, hogy Kehidakustány a turisztikailag kiemelt települések közé kerülhessen, és a településfejlesztéshez további külső forrásokhoz jusson, legyen az befektetői vagy pályázati. A település számára a gyógyhellyé minősítés olyan rangot jelent, amit marketing tevékenysége során felhasználhat. További előnyt jelent az is, hogy egyes nyugat-európai országok egészségbiztosítói is előnyben részesítik a gyógyhelyi minősítéssel rendelkező fogadóhelyeket.
A minősítéssel megnyílt az út az infrastrukturális és szolgáltatás fejlesztések előtt. A jelenleg zajló projektről már olvashattak beharangozót. A fejlesztési folyamatban a következő állomásához érve szeretnék tájékoztatást adni. A projekt bő 2 éves előkészítése hamarosan a megvalósítási szakaszához ér, melyben az alábbiak valósulnak meg:
• Gyógyhelysétány kialakítása, a Dr. Kovács Lajos út gyógyhelysétánnyá fejlesztésével.
• A gyógyhelysétányhoz kapcsolódóan egy közterületi park kialakítása, játszó, pihenő és rekreációs funkciókkal, köztérvilágítással
• A Kossuth Lajos utca nyugati oldalán lévő járda felújítása
• Információs központ, szolgáltatóház és játszóház épület építése
• E-töltőállomás elektromos járművek részére
A projekt keretében megvalósuló gyógyhelyfejlesztési projekt közvetlen céljai:
– a gyógyhely településképének minőségi fejlesztése,
– vendéginformációs tevékenység fejlesztése,
– komplex turisztikai kínálat kialakításának elősegítése termékfejlesztéssel (rendezvények, garanatált programok, ajándéktárgy-portfólió)
– összehangolt, integrált marketingtevékenység megvalósítása
– a helyi és regionális agrár- és kézműves hagyomány termékeinek bemutatása, értékesítése, tematizált események szervezése.
Ezeknek a céloknak a megvalósításán keresztül olyan közvetetten értelmezhető eredmények várhatók a projekttől, mint a meglévő fő attrakciók látogatottságának növelése, a vendégéjszaka-szám tartós növekedésének a fenntartása, a növekedési ütem lassulásának ellensúlyozása, a szezonalitás csökkentése és a helyi és térségi turisztikai szereplők és egyéb vállalkozások közötti kapcsolatrendszer erősítése, kiterjesztése.
Hosszútávon meg kell valósítani a turisztikai kínálat komplexitásának erősítését, turizmus fenntartható fejlesztését gazdasági, természeti és társadalmi értelemben egyaránt. Erősíteni szükséges Kehidakustány gyógyhely jellegét, valamint a desztináció országos és nemzetközi jelentőségét és piaci pozícióját, nem utolsó sorban pedig növelni kell Kehidakustány ismertségét, imázsát és vonzerejét.
A fejlesztések összefoglalása:
Aktív közösségi tér, információs pont épületének megépítése
Fejlesztési terület lehatárolása: közvetlenül a gyógyhely legjelentősebb turisztikai kínálati elemét jelentő fürdő nyári bejárati épülete mellett épül meg a Dr. Kovács Lajos sétányon, a Kehida Family Resorttal szemben az Önkormányzat saját tulajdonában lévő területen. Az épület mellé települ az e-töltőállomás.
Gyógyhelyi sétány és rekreációs park kialakítása
Fejlesztési terület lehatárolása: a Dr. Kovács Lajos sétányt érinti, amely a Fürdő területét nyugati irányban határolja, így a sétány közvetlenül a Fürdő mellett halad el. A jelenlegi kerítés beljebb kerül, így a gyógyhelyi sétány a jelenleginél szélesebb lesz, hogy az utcabútorok és más közterületi installációk megfelelő elhelyezése biztosított legyen. A gyógyhelyi területnek a Dr. Kovács Lajos sétány végéhez kapcsolódó nyitott területen, a Fürdő déli oldalához illeszkedve lesz kialakítva a multifunkcionális park Kneipp száraztaposóval, a terület körül mintegy 2 km futópályával, szabadtéri fitneszparkkal és a minden korosztályt kiszolgáló élményjátszótérrel, továbbá szabadtéri jógaparkkal és a gyerekekre részére egy természetes bokorlabirintussal.
Aktív turisztikai útvonalak fejlesztése
Fejlesztési terület lehatárolása: Az aktív turisztikai hálózat magában foglalja a településen és környezetében található főbb látványosságokat, tájkép elemeket és többféle módban (gyalog, segway, kerékpár), különböző nehézségi szinteken teljesíthető, tematizált útvonalakat fog kínálni.
Belterületi közlekedési infrastruktúra minőségi fejlesztése
Fejlesztési terület lehatárolása: a Dr. Kovács Lajos sétány északi folytatásában a Kossuth Lajos utca járdaszelvényének gyalogos és kerékpáros forgalom számára alkalmas átalakítása a gyógyhely északi határáig kb. 800m hosszúságban.E-töltőállomás elektromos járművek részére.Fejlesztési terület lehatárolása: Az információs pont épülete mellé lesz telepítve, járművek számára könnyen hozzáférhető helyen.A fejlesztés jelen szakaszában az infrastrukturális elemek kerülnek előtérbe, de a bevezetésre kerülő garatált programok mellett több szolgáltatási elem is megvalósul majd. A projekt sikeres megvalósulásában konzorciumi partnerként együttműködünk a Magyar Turisztikai Ügynökséggel. A fejlesztés további részleteiről folyamatosan adok majd tájékoztatást.